A cipőviselés története



A lábat – a harisnyán túl – a természet viszontagságaitól valamilyen lábbeli, összefoglalóan a cipő védi.

A legősibb formája a talpvédő volt melyet rákötöztek a lábfejre. Az ókorban a legáltalánosabb lábbeli a fűzött szandál volt, az akkori népek közül mindegyik viselte. Fonott, fa, parafa vagy bőrtalp, amit szíjakkal erősítettek a lábra. Szalmából, papiruszból is készült, főként Egyiptomban.jocipesz_noi_magassarkuk A görög szandál volt a leggyakoribban hordott változata. Az előkelő görögök – majd a színészek is – a vastag talpú változatát viselték, a kotornuszt. Római formája a solea volt.
A következő, rendkívül elterjedt cipőféleség a bocskor volt. Alapformája a szíjjal bokához erősített, a lábszéleken felhajtott bőrdarab volt. A parasztok egészen a 17. századig ezt hordták. Modernebb változata – éppúgy, mint a szandálnak – mai napig jelen van a cipőválasztékban.jocipesz_bakancs

A középkorban zokniforma lábbelit viseltek, melynek fatalpa volt. A keresztes hadjáratokkal került kontinensünkre a színes csőrös cipő. Viselője rangjának megfelelően a láb hosszát akár két-háromszorosan is meghaladhatta a cipő hossza. Ekkor a csőrt kis lánccal erősítették a lábfejhez vagy a bokához, hogy járni lehessen benne. 1450  után a csőr egyre rövidült, szélesebb és gömbölyűbb lett. A kivágott, lapos  un. tehénszájú vagy borjúszájú cipőt főleg a reformáció idején hordták.
Bizáncban, a kotornuszból alakult ki a papucs. Innen került át Itáliába – parafacipőnek hívták – majd a 15. században Franciaországba. Előbb a férfiak, kb. száz év után a nők divatos lábbelijévé vált. Későbbi korokban inkább házicipőként használták. Az 1500-as évek lovagi viselete volt a cipős bőrnadrág.
A cipősarok a 17. század találmánya. Bokacipő részeként viselték, szalaggal díszítve. E kor terméke még a térd fölé érő szárú csizma, melynek tölcséres szárvégződését csipkével díszítették. A következő század újdonsága volt a magas sarkú női cipő, melyet a 19. században kiegészített a magas- és a félmagas száras cipő.jocipesz_barna_cipo
A cipőkészítés a 18-19. századtól indult fejlődésnek. A varrógép használata lehetővé tette a tömeggyártást. A felhasznált alapanyagok köre bővült pl. a műanyaggal. Mára teljesen önálló divattrend alapján készülnek a cipők. Legalapvetőbb változatai – melyek 10-20 évente visszatérnek – a magas vagy alacsony sarok, a hegyes vagy széles orr. A talpvastagság változása ritkább, a magas talp divatja általában csak néhány évig tart. Állandó viseletnek számít a papucs, a szandál, a félcipő, a magas szárú cipő és a csizma is. Ugyancsak állandósult divatmegoldás a bebújós vagy a fűzős változat. Az utóbbi években a bőr- és cipőiparban nagyarányú változások következtek be. A bőripar gyártmányszerkezete megváltozott, és kifejezetten kémiai iparból mechanizált iparrá alakult át.

A mechanikai cipőgyártás viszont egyre inkább a kemizálás irányába halad. Ezekhez a változásokhoz a műbőrök növekvő felhasználási aránya is hozzájárul, amely egyben a termelékenység jocipesz_magassarkunövelésére is kedvezően hat.
A rendelkezésre álló nyersbőr világszinten nem elegendő a lábbeli igények kielégítésére, ezért a műbőr alapanyagok felhasználása szükséges és fontos.
A lábbeli szerepe is megváltozott az utóbbi időkben. Míg régebben kifejezetten fogyasztási cikként tartottuk számon a cipőt, jelenleg részben divatcikké vált, ill. egyes lábbeli típusoktól nem a tartósságot, hanem a divatosságot követeljük meg.